Ország: Dél-Korea
Műfaj: Történelmi, Romantikus, Vígjáték
Részek száma: 32 (30 perces részek)
A történet Csoszonban kezdődik, ahol a királynőt megvádolják azzal, hogy házasságtörést követett el, s így megfosztják hatalmától, eltávolítják az udvarból és egyben elválasztják a gyermekeitől (a hercegnőtől és az épp megszületett hercegtől)...
10 évvel később Hye Myung hercegnőt láthatjuk, aki gyakran kiszökik a palotából és sokszor őrült dolgokat csinál, ám igazából csak az édesanyját akarja megtalálni.
Egyszer részegen találkozik Gyun Woo-val, egy nagy tudású és nagyon jóképű tudóssal, aki épp akkor tért vissza a Csing birodalomból... Ő segít a megint bajba került lánynak, ám később egy félreértés miatt sokáig "harcolnak" egymással, de persze végül egymásba szeretnek...
Eközben egyben nyomoznak a 10 évvel korábban történtek után is, hogy ki vádolta meg hamisan a királynőt...
És végül Gyun Woo is visszanyeri az elveszett gyerekkori emlékeit, ami által kiderül pár meglepő dolog....
Vélemény:
Nekem erről a sorozatról az első részek után rögtön a My Only Love Song című kdrama jutott eszembe, amit nemrég láttam és az egyik nagy kedvencem lett... 💓
Szóval adott egy hangos, nagyszájú, akaratos, de igazából nagyon kedves és jószívű lány és egy okos, kedves, fiatal tudós, akinek a hercegnő teljesen felforgatja az életét...
A történet első fele tele volt humoros részekkel, nagyon sokat lehetett nevetni az adott helyzeteken/ szereplőkön/ tetteken... Szóval ezek az epizódok nekem nagyon tetszettek... 😊
Később viszont, -mint az ilyen sorozatokban általában-, elkezdődtek a bonyodalmak és a sorozat hangulata is kicsit komolyabb lett... (És bár nekem a szeleburdibb Hye Myung hercegnő jobban tetszett, Oh Yeon Seo a később komolyabban viselkedő hercegnőt is jól alakította...)
És miközben haladt a történet, szép lassan kezdtünk egyre többet megtudni a múltról... És ahogy írtam, elkezdődtek a bonyodalmak is, mint például a hercegnő házassága...
Viszont nekem a megoldás kicsit fura volt...
SPOILER Szóval a birodalmi herceg annyira fogadkozott, hogy boldoggá teszi a hercegnőt, aztán meg simán lemondott róla... Értem, hogy nem volt szerelmes belé, de nekem ez akkor is kicsit fura volt.... SPOILER VÉGE
A többi részben is sokszor lehetett izgulni a szereplőkért, voltak meglepő fordulatok (főleg miután Gyun Woo visszanyerte az emlékezetét...) és bár élveztem a sorozatot, kedvenc azért még sem lett... Szóval akkor az eleje már sokkal jobban tetszett... :)
A másik dolog, ami nekem nagyon nagyon furcsa volt, az a szerintem kicsit összecsapott befejezés...
SPOILER Mikor Gyun Woo megkérte Hye Myong kezét és ő azt mondta, hogy ő most orvos akar lenni és elmegy a Csing birodalomba tanulni (???) azt hittem, hogy viccel és hogy csak próbára akarja tenni a fiút... De utána tényleg elment... Szóval megtalálja az anyját, együtt lehet a szerelmével, mindent tisztáztak, az ellenségei megbűnhődnek és akkor ő most elmegy Csingbe tanulni (ahova amúgy kicsit korábban eszébe se volt elmenni) ??????
SPOILER VÉGE
De mondjuk az utolsó percekben Hye Myong és Gyun Woo nagyon édesek voltak...💓💓💓
Színészek, szereplők:
Oh Yeon Seo (Princess Hye Myung) bár a színésznő nem a kedvencem (már láttam a Shine or Go Crazy nevű kdramában), de tényleg jól alakította a szeleburdi, majd a komolyabb hercegnőt... A karakterről meg annyit, hogy ahogy írtam, a kezdetekben jobban tetszett 😊
Joo Won (Gyun Woo) őt még eddig nem ismeretem, de tetszett ebben a sorozatban, szerintem jól alakított... Gyun Woo karaktere meg szerintem nagyon jó volt.... Egy okos, művelt és egyben kedves tudós, aki nevetni is tud... És megvan a magához való esze... Magyarul pont illett a hercegnőhöz 😃👍
Egyéb fontosabb szereplők:
Kim Yoon Hye (Jung Da Yeon) A karakter eleinte számomra semleges volt, később meg persze nem szerettem, de olyan nagyon nem utáltam... És mondjuk ilyen apa mellett, nem csodálom, hogy nem épp a legkevesebb lány lett... Kim Yoon Hye meg nekem nem tetszett kiemelkedően, de rossznak se mondanám...
Lee Jung Shin (Kang Joon Yeong) A karakterről nem nagyon tudhatunk meg sokat, mindenesetre egy nagyon komoly, hűséges kapitányt kaptunk, akinek fontos az igazság... De az ő befejezése szerintem nagyon jó ötlet volt 😃...
Lee Jung Shin-t eddig mint színészt nem ismertem, így annyira nem figyeltem rá, de mikor utána rájöttem, hogy ő a CNBLUE negyedik tagja nagyon meglepődtem (nagyon szeretem azt az együttest, és már csak őt nem ismertem annyira 😍)
Jung Woong In (Jung Ki Joon) Őt már láttam más sorozatban is és szerintem Jung Woong In nagyon jól el tudja játszani a gonosz szerepeket...
Zene:
Szerintem bár nem lettek kiemelkedőek, azért szép dalokat csináltak a sorozathoz 😊
My Sassy Girl OST Part 1
My Sassy Girl OST Part 2
My Sassy Girl OST Part 3
My Sassy Girl OST Part 4
Értékelés:
5/3 (ez nem azt jelenti, hogy rossz volt, csak nem adhatok mindennek 5/5-öt 😃... Szóval a 3 az még jó sorozat 😉)
💓💓💓
Hol lehet megnézni?
Sorozatbarát (magyar felirat)
Viewsasian (angol felirat)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése